Kilencszázötvenöt. A véres vereséggel és Bulcsú horka halálával végzodo augsburgi csata után hazatéro Taksony vezér kétségbeesetten próbálja megerosíteni a nyugati gyeput. Szerencsére I. Ottó nem támad a hétmagyarok úrságára, így Taksony lélegzetvételnyi idohöz jut. Sorai rendezése után az elso dolga az, hogy a nemzetségek támogatását megszerezve erovel átveszi a meggyengült Fajsztól a nagyúri címet, és nekilát megszilárdítani hatalmát, felismerve, hogy az egységes német királyság, az új erore kapó Bizánci Császárság és a keleten felemelkedo Rusz állam harapófogójában nincs már helye az addig folytatott törzsi-nemzetségi külpolitikának és megosztottságának. Taksony három utódra hagyhatja örökét: Tarkacsu leszármazottjára, a fiává fogadott Tar Szöréndre, illetve saját két fiára, Gyevicsára és Bélára. Tar Szöréndet mind származása, mind személye alkalmassá tenné a nagyúri címre... ám a mocsári láz egyszerre dönti le a lábáról Taksonyt és Tar Szöréndet, épp amikor megérkezik a Kijevi Rusz követsége, és valakinek a nagyúr helyébe kell lépnie. Mivel Béla még gyerek, ez a valaki nem lehet más, mint Gyevicsa... Cs. Szabó Sándor az Árpád-ház honfoglalás és államalapítás kori történetét feldolgozó, hatkötetes regényfolyamának utolsó, a történelmi kronológiát tekintve negyedik kötete Géza fejedelem és vele párhuzamosan felesége, az erdélyi Zombor gyula kisebbik lánya, Sarolt életét dolgozza fel. A szerzo a két foszereplo alakjára koncentrálva rendkívül érzékletesen mutatja be a formálódó Magyar Királyság külpolitikai helyzetét, a belso hatalom központosításának fájdalmas folyamatát, a latin és bizánci kereszténység felvételének állomásait és ellentmondásait.